GLAMOUR VAGY BOUDOIR??

MI A KÜLÖNBSÉG??

 

KIT SZERETNÉK FOTÓZNI?
Minden Nőt, akivel valaha is előfordult, hogy belenézett a tükörbe, és nem volt magával megelégedve.
Minden Nőt, aki szeretné megörökíteni életének egy adott szakaszát.
Minden Nőt, akinek élete fordulóponthoz érkezett.
Minden Nőt, 8-tól 80 éves korig.
 
 

GLAMOUR

 

Hosszú időn keresztül tanulmányoztam a különböző stílusokat, és amikor 2014. Novemberében rátaláltam a Modern Glamour Stílusra, egyből tudtam, hogy ez az amivel foglalkozni szeretnék. A korábbi tapasztalataim alapján azonnal tudtam, hogy ez olyas valami, amit tökéletesítenem kell, hiszen  rengeteg Nő önbizalmát adhatom vissza a fotóimmal vagy jelenlegi életszakaszukat örökíthetem meg a következő generáció számára. Ha esetleg már olvasgattál a blogomon, akkor számodra ez nem újdonság, hiszen ott bővebben írok arról, hogy miért választottam ezt a szakmát, és miért is szeretek ezzel foglalkozni.  http://enikotothfoto.blogspot.co.uk/p/magamrol.html

 

Ezen a vonalon (is) igyekszem arra fektetni a hangsúlyt, hogy egy kicsit megismerjük egymást. Így közösen megálmondjuk a számodra megfelelő fotózást és valóban olyan végeredmény fog születni, amely a Te személyiségedet tükrözi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
BOUDOIR

Érdekes módon ha rákeresünk az interneten a "Glamour Fotózás"-ra, egy végeláthatatlan összeállítást láthatunk fehérneműben fotózott lányokról, kimondottan művészi vagy esetleg kevésbé ízléses kivitelben. Ezt a modern fehérneműs fotózást nevezzük a fotózás világában Boudoir-nak, bár sajnos a stílusok kicsit összefolynak a köztudatban, ezért célszerű rendet tenni, hogy mindenki tudja mire jelentkezik és mik az elvárásai a fotóssal szemben.

 

A Boudoir egy nagyon népszerű stílus minden korosztály körében, mellyel a hölgyek szeretnék megörökíteni fiatalságukat, érzékiségüket, esetleg meglepni párjukat. Ez teljesen rendjén van, de a fotós szemszögéből nagyon fontos, hogy odafigyeljen a részletekre, hiszen ez tipikusan az a terület, ahol nagyon vékony a határ a művészi és (akármilyen csúnyán hangzik) a "közönséges" végeredmény között. Ez a dolog, amire a tanáraim folyamatosan felhívták a figyelmünket, és 2 éven keresztül azon szorgoskodtak, hogy átadják Nekünk a szemléletmódot, hogy Mi is lássuk a különbséget egy minőségi vagy egy félre sikerült alkotás között. Hiszen mint mindent, ezt is tanulni kell, eleinte persze nem is értettük, hogy miről beszélnek. Amerikában vannak fotósok, akik kimondottan a Boudoir stílusra specializálódnak, és hihetetlen tökéletességgel végzik a munkájukat. Minden tiszteletem az Övék, hiszen ez kimondottan nehéz területe a szakmának.

 

Korábban úgy gondoltam, hogy ez nem az a vonal amit képviselni szeretnék, mostanában azonban ahogy egyre inkább feszegetem a határaimat és igyekszem kicsit a művészi vonalat is bevonni a fotóimba, egyre közelebb érzem magamhoz a témát, hiszen a Nőiesség megörökítését választottam fő irányzatomnak. Úgy érzem, hogy eljött az idő és ezt a területet is elkezdtem tökéletesíteni. Akár komplett boudoir fotózás keretén belül, akár kisebb elemeit bevonva egy glamour fotózás során.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Videó feltöltés alatt...

 

 

 

 

 
 
 
 
AMIT ÉN AJÁNLOK ...
Az egy csajos délelőtt, melyben főként  a nőiességedre, a SZÉPSÉGEDRE és ennek megörökítésére fókuszálunk. A legfontosabb, hogy megismerjelek Téged és az elképzeléseidet, és ennek megfelelő végeredményt prezentáljak. Az egyéniségedhez illően, a saját ruhatárad legszebb darabjait kiválogatva, vagy esetleg barátnőd gyönyörű ruháit kölcsönkérve, a valódi szépségedet örökítjük meg egy kényeztető "nap" keretén belül. Az előre egyeztetett stílusban hozzád illő frizurát és sminket készítünk, közben pedig közösen kiválogatjuk a ruháidat (körülbelül 3- 5 átöltözés) és indulhat a portfóliód készítése. 

 

Nem tudsz pózolni? Nem vagy fotogén? Ezt majdnem mindenkitől hallottam, aki a "Glamour" galériámban szerepel. Nincs miért aggódnod, hiszen nem egy feszengős, pózolós fotózásra kell számítanod. Pózolni kell majd ugyan, de mindenben segítek.

 

Ha életed mérföldkőhöz érkezett, vagy egy kis önbizalom doppingra van szükséged, esetleg csak szeretnél egy kis "Én-Időt" és szeretnéd meglepni Magad és Szeretteidet a fotókkal, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod ezt csajos a délelőttöt vagy délutánt. 

 

Ha a fent leírtak felkeltették az érdeklődésed, és ez olyas valami amit szívesen kipróbálnál, keress bátran a

személyre szóló konzultációért !!!

E-mail: eniko.toth.foto@gmail.com

Tel: 20/266-7599

  • Facebook Social Icon

© 2014 by Eniko Toth Photography